2009. november 5., csütörtök
Ismét művészettel a sötétség ellen...
Szomorúan vettem tudomásul, hogy olyan dolgok történnek kis hazánkban, amelyeknek nem szabadna megtörténniük. Az egyikről már volt szó itt a blogon. A másik most ütötte fel a fejét, méghozzá a könyvégetés, könyvrongálás. Két blogoló is írt erről a jelenségről. Az egyik Andrassew Iván, a másik kollégám, Békési Joe volt. Mindenkinek ajánlom, olvassa el e két bejegyzést, mielőtt még továbbmegy.
A történelem folyamán sajnos sokszor voltak tiltott könyvek, tiltott művészetek, művészek, akikkel, vagy amikkel nem volt szabad érintkezni.
Kiváltképp a középkorban rejtegettek értékes írásokat – főleg az egyház falain belül, nem mintha akadtak volna olyan sokan a köznépből, akik el tudták volna olvasni őket. Sajnos újkori történelmünk telis-tele volt (van?) olyan emberekkel, akik középkori elődeikhez méltó módon próbálkoztak és próbálkoznak ilyen előítéletekkel traktálni bennünket, a saját ízlésükhöz igazítani a tömegeket. Egyféle egyengondolkodásra késztetni mindenkit, valamiféle rettenetes uralkodási lázban égve. Az ilyen középszerű emberek nem kaptak elég elismerést és figyelmet életük során, s ezt most bepótolandó, szélsőséges nézetekhez igazodva megpróbálnak kikönyökölni maguknak egy kis hamis megbecsülést, áhítatot, miegymást.
Nem szabad hagyni, hogy a művészetet bántsák ezek az emberek. Nem szabad hagyni, hogy megmondják mi az igazi művészet, mi az, aminek nincs létjogosultsága és mi az, aminek van.
Írtam egy kis történetecskét, ezzel kapcsolatban, remélem tetszeni fog nyájas olvasó. Fogadja mindenki nagy szeretettel.
Arról, hogy mi a művészet…
Történt egyszer, hogy az üresfejűek bolygóján könyvek estek az égből. Úgy ám.
Aztán az üresfejűek közül, valaki felszedett egy ilyen elszóródott könyvet, kíváncsiságában elővigyázatlanul belenézett és a benne lévő dolgok miatt egyszerűen szétrobbant a feje. Odaszaladt egy másik üresfejű és – mivel neki is csak egy nagy semmi volt a fejében – hasonlóképpen járt, mint a másik. Ez a könyv igen rövid idő alatt egy egész falu üresfejűvel végzett. A hír aztán eljutott a városba is. Itt is üresfejűek éltek azzal a különbséggel, hogy az ő fejük több ürességgel volt tele, mint vidéki társaiké, így nagyobb is volt azokénál. Ettől aztán igencsak büszkék voltak magukra. Tehát fogták magukat a városi üresfejűek városi vezetői, akik hatalmas üres fejjel rendelkeztek, és elmentek megnézni azt az igen veszélyes tárgyat. Mint már említettem, fejük ugyanolyan ürességgel volt tele, mint falusi társaiké – csak éppen többel – a könyv hatására ugyanúgy szétdurrant a fejük azzal a különbséggel, hogy nagyobbat durrant közben.
Volt aztán egy kisfiú, aki előítéletektől mentesen elhitte azt, amit a könyvek írtak és arra gondolt, hogy miért is ne történhetnének meg azok a dolgok, amik ebben az általa talált nagy vaskos könyvben szerepelnek. Csodák csodája, neki nem durrant szét a feje, hanem elkezdett telni azokkal a dolgokkal, amiket itt olvasott. El is ondott egy-két történetet barátainak, akik szintén elhitték a meséket. Így szövögették álmaikat közösen egy jobb világról. Egy olyan világról, amilyet a könyv írt le, éspedig olyan lényekről, akiknek volt is valami a fejükben méghozzá olyan tárgyak okán, mint amilyen ez a könyv is. És minél több ilyen lapozgatható dolgot olvasgattak, annál több minden került be az ő fejükbe, annál szélesebb látásmóddal rendelkeztek, annál jobban elfogadták a másik hibáit és viselkedését. Képesek voltak megbocsátani másoknak még akkor is, ha megsértették őket és így tovább.
Üresfejű vezető nem lévén, magacsinálta üresfejűek kezdtek a könyvek ellen papolni. Most már vigyázva, nehogy kinyissák a könyveket. Bár nem tudták, hogy mi van bennük, mégis megtiltották a többi üresfejűnek, hogy olvassák azokat sőt, arra buzdították őket, hogy semmisítsék meg ezeket a könyveket.
Természetesen a kisfiút és barátait, mikor felnőttek börtönbe zárták a könyvek miatt. Mivel azonban megtanultak megbocsátani így nem nagyon haragudtak fogvatatóikra. És mivel megtanultak gondolkodni, történeteket találtak ki és egymást szórakoztatták a börtönévek alatt. A börtönőrök is rákaptak a történetekre, így aztán őket is bezárták. Végül azok rokonai is oda kerültek, mivel nekik is tetszettek a történetek. Egyik másik igen vicces volt, aztán voltak olyan történetek is, amik nagyon szomorúvá sikeredtek, de kivétel nélkül mindegyik történet valahogyan megmelengette az üresfejűek szívét.
Jó pár évtized múlva az üresfejűek bolygóján már csak nagyon kevesen éltek a börtön falain kívül.
Az egész bolygó egy nagy börtön lett. Azok az üresfejűek, akik még soha nem nyitottak ki egyetlen könyvet sem, már rá sem ismertek volna a bent lakókra, akik egymásnak írogatták történeteiket mit sem törődve a külső világgal. Az üresfejűek kinn rekedt csoportja már csak vegetált, de tartották magukat ahhoz a véleményhez, miszerint a könyvek nagyon ártalmasak és képesek az üresfejűek életének kioltására. Eleve fenntartásokkal gondoltak az írásokra, így ha egy páran mégis megpróbálkoztak néhány könyv olvasásával, nem tudták befogadni az abban foglaltakat és szétrobbant a fejük, mint elődeiké. Különböző vitákba bocsátkoztak egymás között, hogy melyik könyv a legveszélyesebb anélkül, hogy egyáltalán belelapoztak volna. Néhányan a legnagyobb fejűek közül arra a következtetésre jutott, hogy a legnagyobb méretű könyvek a legveszélyesebbek, azokra még ránézni sem lehetett. A sok vitában néha egymásnak estek és bizony egy-egy gyengébb üresfejű életébe került ez az eszmecsere.
Végül a bentlakók már észre sem vették, hogy az utolsó üresfejű is meghalt a külvilágban és nekik igazából már nem is kellene többé a börtön falain belül élniük.
Hommage a Kurt Vonnegut
A történelem folyamán sajnos sokszor voltak tiltott könyvek, tiltott művészetek, művészek, akikkel, vagy amikkel nem volt szabad érintkezni.
Kiváltképp a középkorban rejtegettek értékes írásokat – főleg az egyház falain belül, nem mintha akadtak volna olyan sokan a köznépből, akik el tudták volna olvasni őket. Sajnos újkori történelmünk telis-tele volt (van?) olyan emberekkel, akik középkori elődeikhez méltó módon próbálkoztak és próbálkoznak ilyen előítéletekkel traktálni bennünket, a saját ízlésükhöz igazítani a tömegeket. Egyféle egyengondolkodásra késztetni mindenkit, valamiféle rettenetes uralkodási lázban égve. Az ilyen középszerű emberek nem kaptak elég elismerést és figyelmet életük során, s ezt most bepótolandó, szélsőséges nézetekhez igazodva megpróbálnak kikönyökölni maguknak egy kis hamis megbecsülést, áhítatot, miegymást.
Nem szabad hagyni, hogy a művészetet bántsák ezek az emberek. Nem szabad hagyni, hogy megmondják mi az igazi művészet, mi az, aminek nincs létjogosultsága és mi az, aminek van.
Írtam egy kis történetecskét, ezzel kapcsolatban, remélem tetszeni fog nyájas olvasó. Fogadja mindenki nagy szeretettel.
Arról, hogy mi a művészet…
Történt egyszer, hogy az üresfejűek bolygóján könyvek estek az égből. Úgy ám.
Aztán az üresfejűek közül, valaki felszedett egy ilyen elszóródott könyvet, kíváncsiságában elővigyázatlanul belenézett és a benne lévő dolgok miatt egyszerűen szétrobbant a feje. Odaszaladt egy másik üresfejű és – mivel neki is csak egy nagy semmi volt a fejében – hasonlóképpen járt, mint a másik. Ez a könyv igen rövid idő alatt egy egész falu üresfejűvel végzett. A hír aztán eljutott a városba is. Itt is üresfejűek éltek azzal a különbséggel, hogy az ő fejük több ürességgel volt tele, mint vidéki társaiké, így nagyobb is volt azokénál. Ettől aztán igencsak büszkék voltak magukra. Tehát fogták magukat a városi üresfejűek városi vezetői, akik hatalmas üres fejjel rendelkeztek, és elmentek megnézni azt az igen veszélyes tárgyat. Mint már említettem, fejük ugyanolyan ürességgel volt tele, mint falusi társaiké – csak éppen többel – a könyv hatására ugyanúgy szétdurrant a fejük azzal a különbséggel, hogy nagyobbat durrant közben.
Volt aztán egy kisfiú, aki előítéletektől mentesen elhitte azt, amit a könyvek írtak és arra gondolt, hogy miért is ne történhetnének meg azok a dolgok, amik ebben az általa talált nagy vaskos könyvben szerepelnek. Csodák csodája, neki nem durrant szét a feje, hanem elkezdett telni azokkal a dolgokkal, amiket itt olvasott. El is ondott egy-két történetet barátainak, akik szintén elhitték a meséket. Így szövögették álmaikat közösen egy jobb világról. Egy olyan világról, amilyet a könyv írt le, éspedig olyan lényekről, akiknek volt is valami a fejükben méghozzá olyan tárgyak okán, mint amilyen ez a könyv is. És minél több ilyen lapozgatható dolgot olvasgattak, annál több minden került be az ő fejükbe, annál szélesebb látásmóddal rendelkeztek, annál jobban elfogadták a másik hibáit és viselkedését. Képesek voltak megbocsátani másoknak még akkor is, ha megsértették őket és így tovább.
Üresfejű vezető nem lévén, magacsinálta üresfejűek kezdtek a könyvek ellen papolni. Most már vigyázva, nehogy kinyissák a könyveket. Bár nem tudták, hogy mi van bennük, mégis megtiltották a többi üresfejűnek, hogy olvassák azokat sőt, arra buzdították őket, hogy semmisítsék meg ezeket a könyveket.
Természetesen a kisfiút és barátait, mikor felnőttek börtönbe zárták a könyvek miatt. Mivel azonban megtanultak megbocsátani így nem nagyon haragudtak fogvatatóikra. És mivel megtanultak gondolkodni, történeteket találtak ki és egymást szórakoztatták a börtönévek alatt. A börtönőrök is rákaptak a történetekre, így aztán őket is bezárták. Végül azok rokonai is oda kerültek, mivel nekik is tetszettek a történetek. Egyik másik igen vicces volt, aztán voltak olyan történetek is, amik nagyon szomorúvá sikeredtek, de kivétel nélkül mindegyik történet valahogyan megmelengette az üresfejűek szívét.
Jó pár évtized múlva az üresfejűek bolygóján már csak nagyon kevesen éltek a börtön falain kívül.
Az egész bolygó egy nagy börtön lett. Azok az üresfejűek, akik még soha nem nyitottak ki egyetlen könyvet sem, már rá sem ismertek volna a bent lakókra, akik egymásnak írogatták történeteiket mit sem törődve a külső világgal. Az üresfejűek kinn rekedt csoportja már csak vegetált, de tartották magukat ahhoz a véleményhez, miszerint a könyvek nagyon ártalmasak és képesek az üresfejűek életének kioltására. Eleve fenntartásokkal gondoltak az írásokra, így ha egy páran mégis megpróbálkoztak néhány könyv olvasásával, nem tudták befogadni az abban foglaltakat és szétrobbant a fejük, mint elődeiké. Különböző vitákba bocsátkoztak egymás között, hogy melyik könyv a legveszélyesebb anélkül, hogy egyáltalán belelapoztak volna. Néhányan a legnagyobb fejűek közül arra a következtetésre jutott, hogy a legnagyobb méretű könyvek a legveszélyesebbek, azokra még ránézni sem lehetett. A sok vitában néha egymásnak estek és bizony egy-egy gyengébb üresfejű életébe került ez az eszmecsere.
Végül a bentlakók már észre sem vették, hogy az utolsó üresfejű is meghalt a külvilágban és nekik igazából már nem is kellene többé a börtön falain belül élniük.
Hommage a Kurt Vonnegut
2009. október 31., szombat
Kritikusok
Szeretem ezeket a srácokat, mivel én is kerékpáros vagyok.
Néha bizony elég ügyesnek kell lenni a forgalomban ahhoz, hogy épségben hazaérjünk...
Néha bizony elég ügyesnek kell lenni a forgalomban ahhoz, hogy épségben hazaérjünk...
2009. október 28., szerda
Az egyik álhír, a másik igaz
Ehhez a bejegyzéshez nem jár rajz. Mindenki képzelje el magának.
Orbán Viktor azt mondta: visszafizettetik a a BKV-nál kiosztott végkielégítéseket, a hivatali visszaélések elkövetőire pedig "kimérik azt, ami jár".
A Fidesz elnöke ezen kívül azt is közölte, ha hatalomra kerülnek, akkor 2010 júniusától a 4-es és a 6-os villamosokon, a metrón és a HÉV-en az ajtók már csak a jobb oldalon fognak nyílni.
Azt még nem döntötték el, hogy csak oda vagy vissza is.
Egy kis segítség: klikk ide
Orbán Viktor azt mondta: visszafizettetik a a BKV-nál kiosztott végkielégítéseket, a hivatali visszaélések elkövetőire pedig "kimérik azt, ami jár".
A Fidesz elnöke ezen kívül azt is közölte, ha hatalomra kerülnek, akkor 2010 júniusától a 4-es és a 6-os villamosokon, a metrón és a HÉV-en az ajtók már csak a jobb oldalon fognak nyílni.
Azt még nem döntötték el, hogy csak oda vagy vissza is.
Egy kis segítség: klikk ide
Állami kitüntetést kapott Lelki Tanítómesterem!
Bár tudom, hogy az ember vallása leginkább csak saját magára tartozik, én most mégis felrakom erre a komolytalan oldalra ezt a komoly hírt. Teszem ezt tiszteletből tanítóm felé, mivel oly sok minden mellett Ő arra is tanít, hogyan őrizzük meg humorunkat ebben az átmeneti világban.Az alábbiakban olvasható az MKTHK hivatalos sajtóanyaga, amely ma került fel a Magyar
Távirati Iroda (MTI) honlapjára:
Magas rangú állami kitüntetést kapott a Magyarországi Krisna-tudatú
Hívõk Közösségének vezetõje
2009. október 20-án a hagyomány szerinti indiai újév ünnepén a Magyar
Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki Sivaráma Szvámít, a
Magyarországi Krisna-tudatú Hívõk Közösségének lelki vezetõjét. A
magas rangú állami elismerést Dr. Manherz Károly felsõoktatási és
tudományos szakállamtitkár adta át. Az egyház magyarországi vezetõje
karitatív, humanitárius és értékteremtõ munkájáért kapta az állami
kitüntetést.
Az Iparmûvészeti Múzeumban megtartott ünnepi esten többek között jelen
volt Balog Zoltán, az Országgyûlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és
vallásügyi bizottság elnöke és természetesen Õexcellenciája Ranjit
Rae, India jelenlegi magyarországi nagykövete is. Az est legnagyobb
meglepetéseként pedig, Wisinger István, a Szvámi unokatestvére egy
régi családi emléket hozott ajándékba az ünnepeltnek. Alkalomhoz illõ,
különleges zenei élményt Horgas Eszter fuvolamûvész és Lantos Zoltán
hegedûmûvész biztosította.
A kitüntetés hivatalos indoklása szerint, a vezetõ lelkész úr 1989-
ben, mint a közösség rangidõs tagja, részt vett a Magyarországi Krisna-
tudatú Hívõk Közössége (MKTHK) megalapításában.
Sivaráma Szvámi 1949-ben született Budapesten, Létai Péter néven. 1956-
ban szülei Kanadába emigráltak, így iskoláit ott végezte. 1973-ban
csatlakozott a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetéhez (ISKCON), 1979
óta a szervezeten belül magas tanítói tisztséget tölt be. Az ISKCON
nemzetközi irányító testületének (Goverment Body Commission)
tekintélyes tagja.
Az õsi indiai spirituális irodalom A. C. Bhaktivedanta Swami
Prabhupáda tolmácsolásában világszerte ismertté vált kötetei Sivaráma
Szvámi szakértõ vezetése alatt jelentek meg magyar nyelven, és váltak
hozzáférhetõvé a hazai közönség számára.
1994-ben Somogyvámos határában létrejött Krisna-völgy, az Indiai
Kulturális Központ és Biofarm. Sivaráma Szvámi energiáinak jelentõs
részét ma is a példaértékû közösség életének irányítására és
fejlesztésére fordítja. Nevéhez fûzõdik továbbá a Csillaghegyen
található Budapesti Hare Krisna Templom és Kulturális Központ
megalapítása is. Ezen kívül Egerben, Debrecenben, Pécsett és
Kecskeméten mûködik állandó közössége az egyháznak, de az ország sok
más településén élnek támogató hívek.
Korunk konfliktusainak egyik lehetséges feloldási módja a vallások
közötti párbeszéd erõsítése, melynek Sivaráma Szvámi nemzetközileg és
itthoni környezetben is aktív részese: kerekasztal-beszélgetések,
konferenciák és egyházi vezetõkkel való személyes találkozók formájában.
Szintén Sivaráma Szvámi kezdeményezésére és irányítása alatt jött
létre a Bhaktivedanta Hittudományi Fõiskola, az MKTHK államilag
akkreditált fõiskolája.
Aktív írói munkásság is jellemzi a lelki tanítót, precízen beosztott
napirendjében fontos helyet foglal el a filozófiai, erkölcsi,
teológiai tartalmú, valamint szépirodalmi mûvek alkotása, melyek sokak
számára jelentenek esztétikai élményt és lelki inspirációt.
Nagymértékben Neki köszönhetõ, hogy a Krisna-egyház az 1%-os
társadalmi adófelajánlások tükrében az ország 4. legnépszerûbb és
legtámogatottabb vallási közösségévé vált.
2009. október 25., vasárnap
Költővel a sötétség ellen
A békéscsabai közmeghallgatáson Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik helyi elnöke felháborodásának adott hangot amiatt, hogy Faludy György egyik versét szavalták el a városi megemlékezésen.
Nem is értem, egy magát magyarnak valló ember szájából hogyan jöhet ki ilyen dolog?
Következzék itt két Faludy vers Andrassew Iván felhívására válaszolva:
Faludy György
ÓDA A MAGYAR NYELVHEZ.
Most, hogy szobámban ér az est setétje
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod mongol emléke rég ködös
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod kísér utamra fájón
messze e tájon.
Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
sértett gőgömben értőm és kísértőm
te hangolás barangoló kalandom
te zengő és borongó hang a lanton
bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
és soraimmal sorson túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.
Magyar szó! Múltam és jövendő sorom
Népek közt sorom és mindegyik sorom,
Háza-hazám lovacskám, csengős szánom
és a dal a számon, mit kérnek majd számon
nincs vasvértem, páncélom, mellasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem bír le ellenség, rangomba törvén,
sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
felett alkonykor krugató ludak
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek
ahol a fák, mint holt igék kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepűs vápákon elhullt katonák,
ti bíbicek, bölények, battonyák.
miket vadásztak vén csillyehajókról
s lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszelytő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor
lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép
búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya.
Melléknevek, gazdag virágbarázdák,
Busák, buják, burjánzók és garázdák,
S ti, mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzérben vereslőn
lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.
És E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete.
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó
könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a magyar, repedt rögökre.
Magánhanzó illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotja tört paraszt alázata,
vagy összhangunk, mely bolgogult utakra
messze mutatna?
És fönevek, ti szikárak és szépek
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, önteltek és hitványak
s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,
megölt, vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva-
s ki fog-e tövised lombbal hajtani?
Arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
Közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta ó-bora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő mustkönnyeinkben úszó
tárogatószó.
(Párizs, 1940 május)
Azt hiszem, hogy Tünde is ezt a verset hallhatta Békéscsabán.
Faludy György:
OKTÓBER 6.
A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis-
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.
S a táj olyan volt, mint a fácán:
tarlók, fák vérző foltjai,
és ők, tarkán, libegve, hátán:
elhulló, bús-szép tollai.
Aradon így. A pesti téren
is ütötték a dobokat,
de ő; nem félt, csak arca széle
vetett rózsálló lobokat.
Mosolygott. Mi bánta, hogy vége?
Branyiszkónál nevét az égre
karcolta kardja, a híres.
Ez volt Dembinski hadsegéde,
Abancourt Károly ezredes.
S mi elfeledtük. A miniszter,
bár hívták, maradt egyedül.
- Az Al-Dunán szólt mély a gázló
s vénember már nem menekül.
Leszek bitófán harci zászló,
ha sorsom ezt így rótta ki-
s habár magyar volt Csány László,
úgy halt meg, mint egy római.
A többit, mintha friss, mély sebből
fröccsen szét érdes cseppű vér,
Kuftsteinbe, Grácba, Josephstadtba,
Olmützbe vitte a szekér.
Húszan egy odvas pincelyukban,
nehéz bilincsben, pipájukkal
egyensúlyozták magukat:
így éltek, sakkoztak, dohogtak
és elmélkedtek, jó urak.
Kegyelmet vártak s forradalmat,
áldottak-átkozták a hont
és írtak vert hadakra verset,
tábornok Bemre disztichont.
Volt, aki bírta; más kivénhedt;
olyik megőrült, de az élet
sodrából mind-mind kiesett.
Kinn szöszke osztrák hadnagyoktól
gömbölyödtek a hitvesek.
S az ország rothadt. A rabságot
mindjárt megszokta s elfeküdt
a földön, mint télvízkor vágott,
rózsás rügyekkel tele bükk.
E rügyből egy se bontott zászlót:
a nagy tavaszi láz heve
kilobbant, múló szalmaláng volt
vagy átköltözött másfele,
Londonba, New Yorkba, Turinba
és hűs lidércként messze táncolt.
Száz év s a magyar börtönéjjel
nem változott száz év alatt
Száz év s az első fordulóra
ébredtetek és lassan róva
a lépést, méláztatok róla,
mit hozott Világos, Arad:
száz év - hűséges ingaóra,
én folytatom járástokat,
mások járják lépésetek,
s míg árnyékunk a kőpadlóra
hull - hány nap, hét és hónap óta! -
s kihúnyunk, pisla mécsesek:
sok szép magyar fej, hervadt rózsa,
Lonovics! Barsi! Berde Mózsa!
árnyatok felénk integet.
(Az ávó pincéjében, 1950. október 6.)
2009. október 17., szombat
Mindenféle izékéket lehet nézni a másik blogomon
Vajon miért is hoztam létre egy másik blogot, amikor még ezt sem tudom rendesen frissíteni?
Vajon miért?
Ez a nagy kérdés...
Ha ide klikkelsz, akkor (sem biztos, hogy) megtudod.
Vajon miért?
Ez a nagy kérdés...
Ha ide klikkelsz, akkor (sem biztos, hogy) megtudod.
2009. október 16., péntek
2009. október 12., hétfő
2009. október 10., szombat
2009. október 9., péntek
2009. október 7., szerda
Végkielégítő automaták
Végkielégítő automatákat szereltek fel országszerte. (Fotóm a Nemzeti Galéria földszinti vécéjében készült).
Első lépésben a kézszárító berendezéseket alakították át pénzautomatákká. Sajnos 200 forintosokat még nem tud kiadni, de a beszerelő cég ígéri, hogy Novembertől már az új fémpénzzel is találkozhatunk.
Az automaták használata egyszerű. Ugyanazon az elven működnek, mint a kézszárítók.
2009. szeptember 26., szombat
Nyári emlék
Szóval, mostanában ilyenekkel kísérletezgetem. Nyáron kezdődött nálam ez a dolog...
Azzal próbálkozom, hogy csak a szín játssza a főszerepet. A sötét alapból (itt még nem használtam ilyet) szinte kikiabálnak a színek. Az absztrakt karikatúrát sajnos nem én találtam fel, de érdekes ez a kísérletezgetés, úgyhogy folytatom.
Paul Klee (1903-1940) volt az első, aki a gyermekrajzot, a lírai absztrakciót és persze a humort ötvözi zseniális módon. Hihetetlen képek születtek munkássága során. Nekem Ő az egyik nagy kedvencem.
Első grafikus korszakában készültek a fenti karikaturisztikus képek.
Címe: Találkozás. kedvenceim közé tartozik.
Csiripelő gép
A félelem maszkja
A Nagy Cicumán
Indítottam egy új blogot és elkezdtem ilyesmiket is rajzolni. Ez a kettő teljesen számítógéppel készült.
Próbálok egyre egyszerűbb alakokat készíteni.
Ja? Ki az a Cicumán?
Azt nem tudom, de ilyeneket tudok még (pláne, ha elég fáradt vagyok hozzá):
Faszuvenír,
Mininmani,
Ikunuku,
Zoknincs,
Pamutmamut,
Pizsamacska.
2009. szeptember 21., hétfő
2009. szeptember 20., vasárnap
Ön dönt, (v)iszik vagy vezet
A szombati autómentes napon volt a Karikatúra Szakosztály Best of 2008 kiállítása . Békési Joe (blogján elérhetőek a részletek itt), Császár Tamás (Makina papája) és Halász Géza (aki szintén írt róla itt) + én tartottuk a frontot. Jóízűt beszélgettünk egymással és azokkal a kollégákkal is, akik délután látogattak meg minket itt a placcon. Rengetegen látták a rajzokat. Még akadt olyan is, aki vásárolt volna...
Ez még egy reggeli kép. Itt a leginkább érdeklődő, az egy T-mobilos papírszatyor volt.
Na jó, Teszák kolléga is kíváncsi volt Fenekovács egyik rajzára.
2009. szeptember 12., szombat
Erdőszőlői művésztelep - Együtt vagy egyedül
Már egy évvel ezelőtt is részt vettem egy barátommal az erdőszőlői művésztelepen, amit minden év augusztusában rendez meg Sebestyén Zoltán és Pika Nagy Árpád. Az idén is közös munkát készítettünk Fejős László képző- és életművész barátommal. Az itt dolgozó művészek munkáit, köztük a miénket is, a MaMű és a MMG galériákban is kiállították. Sajnos utóbbiban tegnapig volt látható a kiállítás. Ezen kívül még egy művésztelepen is voltam augusztusban. Ez utóbbit a Block csoport oszlopos tagja Palkó Tibor szervezte. Októberben lesz a kiállításmegnyitója - erről majd később.
Erdőszőlői telep kiállítói (a teljesség igénye nélkül):
Arkadiusz Ignaszek
Elekes Károly
Sebestyén Zoltán
Nayg István
Katona Zoltán
Palkó Tibor
Dóró Sándor
Bódy Katalin
Taskovics Éva
Zirczi Judit
Bartus Ferenc
Fejős László
Én
Legfelül bal oldalon éppen Krizbai Sándor a MaMű alapítója mond beszédet. Közvetlenül mellette látható a közös munkánk Lacival. Ugyanez látható egy kicsivel lejjebb is Pika Nagy Árpád sziluettjével az előtérben.
Egyéb vélemény az erdőszőlői kiállításról: Ingyenpia ( igaz, hogy nem az ideiről szól, de azért tetszik, mert eléggé egyedien közelít a témához)
Augusztusi történések folyt köv.....
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)