2009. szeptember 12., szombat

Erdőszőlői művésztelep - Együtt vagy egyedül


Már egy évvel ezelőtt is részt vettem egy barátommal az erdőszőlői művésztelepen, amit minden év augusztusában rendez meg Sebestyén Zoltán és Pika Nagy Árpád. Az idén is közös munkát készítettünk Fejős László képző- és életművész barátommal. Az itt dolgozó művészek munkáit, köztük a miénket is, a MaMű és a MMG galériákban is kiállították. Sajnos utóbbiban tegnapig volt látható a kiállítás. Ezen kívül még egy művésztelepen is voltam augusztusban. Ez utóbbit a Block csoport oszlopos tagja Palkó Tibor szervezte. Októberben lesz a kiállításmegnyitója - erről majd később.
Erdőszőlői telep kiállítói (a teljesség igénye nélkül):
Arkadiusz Ignaszek
Elekes Károly
Sebestyén Zoltán
Nayg István
Katona Zoltán
Palkó Tibor
Dóró Sándor
Bódy Katalin
Taskovics Éva
Zirczi Judit
Bartus Ferenc
Fejős László
Én
Legfelül bal oldalon éppen Krizbai Sándor a MaMű alapítója mond beszédet. Közvetlenül mellette látható a közös munkánk Lacival. Ugyanez látható egy kicsivel lejjebb is Pika Nagy Árpád sziluettjével az előtérben.


Egyéb vélemény az erdőszőlői kiállításról: Ingyenpia ( igaz, hogy nem az ideiről szól, de azért tetszik, mert eléggé egyedien közelít a témához)
Augusztusi történések folyt köv.....

Nincsenek megjegyzések: